Az ukulele húros hangszer, tulajdonképpen a gitár kicsi, négyhúros változata. Sokan mint hawaii gitárt ismerik, hiszen a polinéz szigetvilág kedvelt hangszere.
Az ukulelét általában Hawaii zenéjével azonosítják, ahol a neve durva fordításban "ugróbolhát" jelent. Az 1880-as években alakult ki a portugál braguinha és a rajão keveréséből.
1879-ben három ember érkezett a Ravenscrag fedélzetén Portugáliából Hawaiira, Honoluluba, akiket az első ukulelekészítőkként tartunk számon: Manuel Nunes, José do Espírito Santo és Augusto Dias (persze a képen nem ők vannak ). Egyikük, Manuel Nunes szomszédja volt a híres ukulelejátékosnak, Bill Tapiának. Az első hangszerét neki adta el 1915-ben 75 centért.
Az ukulelének négy főbb változata ismert (a kisebből a nagyobb felé haladva): szoprán (az eredeti méret), koncert, tenor (1920 óta) és bariton (az 1940-es évek vége óta). A tenor hangszeren a húrok néha duplázva vannak: a hathúros (amikor pl. a harmadik és a negyedik húr van duplázva) és a nyolchúros (amikor mind a négy húr duplázva van) változat ismert.
Az ukulelék általában a C6 akkord szerint vannak hangolva, azaz G-C-E-A a legfelső húrtól a legalsóig haladva úgy, hogy a G egy oktávval meg van emelve "beszúrva" ezzel az E és az A húr hangmagassága közé. A bariton ukulelékek szokásos a D-G-H-E hangolás, amely megegyezik a gitár első négy húrjának a hangolásával. Persze bárki úgy hangolhatja az ukuleléjét, ahogy kedve tartja, és persze ahogy a húrok bírják.
George Harrison (The Beatles) élete utolsó éveiben nagyon érdeklődött az ukulele iránt. Mindig hordott magánál kettőt, hogy legyen kivel játszania. További híres emberek, akik játszottak ukulelén: Paul McCartney, Jimi Hendrix, Brian May, Neil Armstrong, Tony Blair és Elvis Presley.
(Wikipédia alapján.)
Reméljük, Kedves Olvasónk, veled is hamarosan együtt pengethetünk egy ukuleletalálkozón!
Néhány napja üzenetet kaptam David Chentől, melyben meghívta a magyar ukulelés közösséget a jelen blogbejegyzés címét adó virtuális eseményre. Igazán megtisztelő a felkérés, hiszen David egyike azoknak az ukuleléseknek, akik járják a világot,...
Néhány nappal a tanfolyam előtt felhívott egy kedves ukulelés, Balázs, hogy szívesen segít a tanfolyamhoz szükséges ukulelék, más kellékek pakolásban, így a tanfolyam reggelén találkoztunk, bevágódtunk az autóba, és irány az...
A ritmizálást nem lehet eleget gyakorolni, és szinte nap mint nap lehet újabb és újabb ritmusképleteket, technikákat felfedezni az interneten, amelyek ezzel a témával foglalkoznak. Aki esetleg szeretné megnézni a Ritmizálás 1. blogbejegyzést és videót, ide kattintva...
Boldog - egészségben és ukulelézésben gazdag - új évet kívánok nektek!
Képzeljétek el, hogy együtt pengetünk . Ez persze pont nincs benne John Lennon örökzöld dalának a szövegében, viszont én azt szeretném, ha minél többen kedvet...
Ma délelőtt 10 fővel vágtunk neki a ritmizálás és az akkordtanulás rejtelmeinek a II-es tanfolyamon. A délelőtt folyamán elsősorban ritmusokkal, ritmizálási technikákkal foglalkoztunk, nem kíméltük a húrokat a "chuck" megtanulásával, és időnként...
A mai hideg reggelen bepakoltam millió ukulelét és a többi szükséges cuccot az autóba, és mivel kicsit késve indultam, beletapostam a gázba, hogy időben a tanfolyam helyszínére érjek (és találjak parkolóhelyet). Néhányan épp akkor érkeztetek,...
Tegnap, azaz 2022. február 6-án szokatlanul jó időre ébredtem, az évszak ellenére nem volt hideg (nem mintha túl sok havat kellett volna lapátolnom ezen a télen ). Gyorsan bepakoltam az ukuleléket, laptopot, projektort az autóba, és indultam az Aranytíz Kultúrházhoz. Szeretném...
Nem tűntem el, csak irdatlan mennyiségű egyéb elfoglaltságom van, így alig marad szabadidőm, amikor az ukulelézéssel és a bloggal tudok foglalkozni. Fantasztikus videót találtam, és úgy döntöttem, hogy ezt mindenképpen megosztom veletek.
A videón egy iszonyatosan jó...
Bár még csak október eleje van, de úgy gondoltam, időben kiteszem ezt a videót, hogy akinek kedve van, legyen bőven ideje megtanulni, begyakorolni ezt a nagyon kedves és népszerű karácsonyi dalt. 2011 decemberében a Csendes éj feldolgozása került fel - talán kicsit későn - a blogra,...
A catpcha-védelmet meg kellene fejteni :). Köszi!
Érvénytelen e-mail cím!
Egyik mező sem maradhat üresen!
Legalább három karaktert kell megadni a kereséshez, és a kategóriát is ki kell választani!
Sikeres üzenetküldés!
Nem írtál üzenetet :). Ennél kicsit bővebben, légyszi :)!
Az adatkezelési elvek/általános szerződési feltételek elfogadása nélkül nem lehet továbblépni!