Pink Martini - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Idén húszéves ez az érdekes nevű zenekar, és sajnálom, hogy én csak nemrég fedeztem fel őket. (Egy korábbi ukuleletesztelő bejegyzésben - KALA KA-S - az egyik legismertebb dalukra pöngetek.) Az együttest egy kissé túlmozgásos zongorista alapította 1994-ben, és azóta is folyamatosan koncerteznek, több albumuk jelent meg, és nagy népszerűségnek örvendenek elsősorban a tengerentúlon. Legújabb albumukon fontos szerepet kap az ukulele is: nemcsak a címlapon tűnik föl, hanem több jó számban is.

Akinek a "The von Trapps" nem mond semmit, nézze meg mindenképpen a Muzsika hangja című, 1965-ös filmet (~musicalt). Ha minden igaz, a "The von Trapps" együttest tényleg von Trapp leszármazottak alkotják. Na, nem is ez a lényeg, térjünk vissza Pink Martinihez. Legelőször a Veronique című számot hallottam tőlük:

El voltam ájulva tőle. Maga az albumcím is aranyos - Kapaszkodj, kicsi paradicsom -, de ez a dal meg a zenei finomság non plus ultrája. Viszonylag kevés hangszer szól, de annál nem is kell több. Ez a kevés tökéletesen leköti az ember figyelmét, nem keletkezik "űr", hogy "valami még hiányzik". Nem, nem hiányzik ebből a dalból semmi, hiszen az első pillanattól kezdve elvarázsol. A versszakok végén hallható zenei megoldás - jól füleljünk - továbblendíti mindig a dalt, hiszen nem a fülünk által várt záró dúr akkordra érkezünk, hanem valami másra ott, ahol azt énekli az énekes, hogy "Veee-roooo-niiiiik". Ugye? Lezárásra számítunk, de mégsem azt kapjuk. Az énekszólam néhány hangot tartalmazó hangkészlete pedig hirtelen, egy váratlan dallamfordulattal kibővül: senki sem számít rá, hogy a "don't leave me, my darling" nagyobb lépésekkel hirtelen a pincébe vezeti a dallamot, amely aztán rögtön visszaugrik a megszokott magasságba. Lehetne még elemezni, mennyi zenei ötlet és zsenialitás jellemzi ezt a dalt... Miután először végighallgattam ezt a számot, a kezem rátapadt a lejátszás gombra, és egymás után vagy 10-15* hallgattam meg, aztán úgy döntöttem, itt az ideje kicsit jobban elmélyedni Pink Martiniben.

Sok számukat hallgattam meg, és a következő, általános véleményt alkottam Pink Martini zenéjéről. Amit ők játszanak, azt hívják Zenének. Nagy Z-vel. Mindent megtalálok a dalaikban, amit a zenében keresek. Ötletet, fantáziát, finomságot, gazdag hangszerelést, fülbemászó dallamokat, elsőre szerethető számokat. Nem mondom, van olyan nótájuk, amit azonnal "nextelek", de legalább 25-30 daluk van, amelyeket megalkuvás nélkül szeretek (és megunás nélkül tudom hallgatni), és ez - nálam legalábbis - nagyon ritka, hogy egy együttes ilyen sok számát szeressem. Bár a dalszöveg nekem nem számít - azaz mindegy, miről szól egy dal, ha a zenei rész rossz, felőlem lehet "tökjó a dalszöveg" - mindenképpen elismerésre méltó, hogy a Pink Martini a dalokat az alapértelmezett angol mellett franciául, japánul, olaszul, arabul (!) stb. énekli, azaz igyekeznek a dalszövegben is rendkívül színes világot teremteni. Az egyik legnépszerűbb daluk, a Sympathique (az azonos című albumról):

Az együttes rengeteg saját dallal büszkélkedhet, emellett jónéhány népszerű számot feldolgoztak (ahogy a legújabb albumuk is egy feldolgozott szám címét viseli: Dream a Little Dream). A dalaik nagyon változatosak: aki sok Pink Martinit hallgat, a stílusjegyeket megjegyzi, felismeri, de mégsem mondhatjuk, hogy ugyanúgy hangzik minden számuk (persze vannak hasonlók), hiszen gondosan és fantáziadúsan állítják össze az egyes dalokban megszólaló hangszereket a lehető legszélesebb skáláról válogatva: fúvósok, vonósok, ütős hangszerek egész garmadáját vonultatják fel, több számukban hallható a manapság szinte a könnyűzenei feledés homályába veszett hárfa. Biztos vagyok benne, hogy olyan hangszerek is megszólalnak, amit halandó ember fel sem ismerne a hangjáról vagy meglátva nem tudná a nevét, de legalábbis kézbe fogva azt sem tudná, hogy fújni kell vagy ütni.

És hogy a bejegyzés lezárásaként gonoszkodjak egy kicsit: miért írtam a bevezetőben, hogy "kissé túlmozgásos" a zongorista, aki alapította az együttest. Ha Pink Martini koncertfelvételt nézünk, és megfigyeljük a zongoristát, azon kívül, hogy zseniálisan játszik, láthatjuk, hogy teljesen fölösleges, nagy, teátrális mozdulatokkal köríti a zongorázást. Hirtelen magasra kapkodja a kezét, túlzó mozdulatokat tesz, ami azért érthetetlen, mert enélkül is tökéletesen élvezhető a zenéjük, de a modoros színészkedés inkább visszatetsző, semmint megnyerő. Azt hiszem, ez mégis megbocsátható, hiszen nagyon gazdag zenei kinccsel ajándékoztak meg mindenkit!

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/pink-martini

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2013-11-17
Itt van tehát az a videó, amivel segítéget szeretnék nyújtani ahhoz, hogyan játsszuk el ukulelén a Dream a Little Dream of Me című dalt. Amit korábban a Mennyből az angyalnál írtam, az erre a feldolgozásra is igaz: természetesen nem ez az egyetlen üdvözítő út,...

Gáll Tamás 2012-04-08
A 3 Non Blondesre érkezett visszajelzéseket köszönöm, örülök, hogy ilyen sok mindenkinek tetszett. Néhányan kérték, hogy mutassam meg közelről is az akkordokat, illetve a gitárszólamot. A dal három akkordból áll, nem egetrengetően nehéz megtanulni. A teljesség...

Gáll Tamás 2019-05-23
Kedves Olvasóink! Gyakran csiszolgatjuk az ukulele.hu honlapot, fejlesztgetjük a háttérben, és a technikai előrelépések mellett sokat gondolkodunk azon is, hogyan tehetnénk jobbá az oldalt és segíthetnénk még többet az ukuleleválasztásban és -tanulásban....

Gáll Tamás 2022-01-25
Az ukulele világnapja alkalmából elkészült a legújabb közös produkciónk, amelynek a felhívását kicsivel több mint két hete tettem ki. Maga a világnap csak február 2-án lesz, úgyhogy egy kicsit megelőztem e jeles napot a videó közzétételével,...

Gáll Tamás 2022-08-31
Múlt vasárnap II-es tanfolyamot tartottam. Örömömre szolgált, hogy olyan nagy volt az érdeklődés, hogy "teltházas" lett a tanfolyam, így 18 lelkes ukuleléssel csaptunk a húrok közé 9 óra után pár perccel. Ahogy lenni szokott, a délelőtt folyamán ritmizálási...

Gáll Tamás 2022-11-15
Egy kedves és egyszerű svájci gyerekdalt szeretnék nektek megtanítani ukulelén, amelyhez Csukás István írt magyar szöveget. Igaz nem az egészhez, csak ahhoz a részéhez, amely a felvételen is hallható, és amely egyébként a Ringató könyvei közül...

Gáll Tamás 2021-02-25
Mindig izgatottan veszek a kezembe olyan márkájú ukulelét, amilyenhez korábban még nem volt szerencsém. Vizsgálgatom, hogy az eddig próbált ukulelékhez képest milyen különbségeket fedezek fel a külcsínben, a díszítésben és a test kialakításában,...

Gáll Tamás 2019-11-11
Biztos nem én vagyok az első és az utolsó, aki szavakat keresve és nehezen találva magasztalom egekbe ezt a zsenit . Aki nem ismerné, a világ legjobb akusztikusgitárosáról van szó, aki 5 év után újra Magyarországra látogatott, és mindenkit elkápráztatott...

Gáll Tamás 2021-12-03
Örök kérdés ukulelések között, hogy vajon szabad-e/lehet-e/kell-e/érdemes-e/stb. pántot - más néven hevedert - erősíteni az ukulelére. Erre a kérdésre talán nem létezik jó válasz, ami nem is baj: mindenki el tudja dönteni, hogyan szeretné tartani...