Nemzeti dal - újratöltve - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Mondhatnám, hogy eső után köpönyeg, hiszen néhány hete volt március 15. (amelyik napon egyébként a harmadik gyermekem megszületett  ), és csak most teszek ki blogbejegyzést erről a dalról, amely egyben Nemzeti is . "Az úgy volt", hogy néhány nappal március 15. előtt találtam ki a Nemzeti dal fingerstyle-feldolgozását, így már nem volt időm oktatóvideót és hozzá blogbejegyzést is készítenem. De sebaj, jövőre is lesz március 15. , ráadásul ez egyébként is egy olyan remek kis szám, amit máskor is szívesen hallgat meg (és játszik el) az ember.

Kicsit több mint 11 éve tettem ki a korábbi bejegyzést erről a dalról, amelyben az akkordozást mutattam meg. Úgyhogy itt volt az ideje, hogy egy újabb feldolgozásban a dallam is megszólaljon ukulelén:

Ahogy az egyszerű akkordozós kíséret esetén, úgy a fingerstyle-feldolgozásnál is értelemszerűen ugyanazok az akkordok szólalnak meg azzal a különbséggel, hogy a fingerstyle-ban kicsit alakítunk mindig az akkordokon a dallamtól függően. Az akkordok tehát:

Hogyan alakulnak át ezek az akkordok? A bal oldali videóban eljátszom a dalt, a jobb oldaliban pedig megtanítom nektek. Fogadjátok szeretettel!

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/nemzeti-dal-ujratoltve

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2020-11-23
A sok tenor és szoprán ukulele után végre újra egy koncert méretűt próbálhattam ki, mégpedig a Lanikai MA-C típusú, laminált mahagóniból készült ukulelét. Ez a Lanikai belépő szintű ukuleléje, ugyanakkor kézbe fogva, nézegetve, pengetve...

Gáll Tamás 2015-06-18
Ha van fogas kérdés, talán van körmös is . És most nem a körmös osztásáról lesz szó . Az elmúlt években érkezett néhány e-mail a "körömviselettel" kapcsolatosan, gondoltam, szentelek ennek egy rövid bejegyzést. Érdekes, "mindkét...

Gáll Tamás 2023-03-06
Szuper hangulatú, teltházas I-es tanfolyamot tartottunk vasárnap! Iszonyatos mennyiségű ukulelét vittem magammal, mivel sokan kértek kölcsön ukulelét a tanfolyam idejére. Így történelminek is nevezhetném a tanfolyamot, mert még sosem szólaltak meg így egyszerre az ukuleléim....

Gáll Tamás 2015-12-01
Egy utolsó bőrt még lenyúzok erről a két csodálatos Kala tenor ukuleléről. A korábbi bejegyzésekben igyekeztem a legfontosabbakat leírni és elmondani a Kala két remekművéről, és a videókon természetesen játszottam is egy keveset rajtuk. A két ukulele hangját...

Gáll Tamás 2012-08-19
Lassan elmúlik az ubiszezon, és újra itt az uksiszezon! (Bocs...) Remélem, nem unjátok még a Beatlest, én sosem tudom megunni a dalaikat. Egy speciális feldolgozást készítettem az I Feel Fine című számukból, amelyik 1964-ben jelent meg. 1964. december 12-étől öt héten...

Gáll Tamás 2023-04-24
Kedves (Leendő) Ukulelések! Töretlen az érdeklődésetek az ukuleletanfolyamok iránt, aminek igazán örülök, köszönöm szépen . A helyszínnel egyeztetve meg is vannak a nyári tanfolyamok időpontja: Ukuleletanfolyam I. - 2023. június 4. (vasárnap) 9-16 óráig...

Gáll Tamás 2013-07-19
Nemrég készült egy bejegyzés "Basszus! De durva!" címmel a KALA basszusukuleléjéről, most pedig néhány napra megkaptam ezt az érdekes hangszert, hogy kipróbáljam. Az U-BASS egy bariton méretű ukuleletestbe oltott basszusgitár. Nagyon biztonságos, kemény tokban...

Gáll Tamás 2016-08-11
Kezdőkben és haladókban is gyakran felmerül a kérdés: mit gyakoroljak, hogyan tovább? A haladók talán könnyebben feltalálják magukat, de a kezdők, akik még az akkordozás rejtelmeivel ismerkednek, lehet, hogy elakadnak. Ennek a megoldására találtam egy nagyon jó kis...

Gáll Tamás 2015-07-21
Tudom, a cím nem valami izgalmas, sehol egy "meztelennő" vagy kockás hasú pasi, ennek ellenére mégis borzasztó fontos beszélnünk a metronómról. Emlékszem, gyerekkoromban zongoraórákon gyakran előkerült ez a négyzet alapú gúla a rajta lévő kis fém...