Lanikai CDST-CET tenor - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Nemrég megviccelt a technika ördöge (na jó, én voltam figyelmetlen), mert ukulelebemutató videót linkeltem be a Hull a pelyhes fehér hó blogbejegyzésébe. Így néhányan már láthattátok ennek a gyönyörű Lanikai ukulelének az ismertetőjét. Persze a hibát gyorsan javítottam, és a Hull a pelyhes videója a helyére került. A bemutató videót pedig most elhelyezem ebben a blogbejegyzésben, amelyben tehát a Lanikai CDST-CET típusú, tömör cédrus fedlappal készült, tenor méretű, elektroakusztikus ukuleléjét próbáltuk ki:

Az tetszett meg ebben az ukulelében, hogy elegáns, klasszikus megjelenésű, mégsem unalmas a külseje, hanem szerintem nagyon jó ízléssel és a faanyagok igényes válogatásával elkészített hangszer.

Az ukulele alakja, mérete ugyanolyan, mint a Lanikai többi felső kategóriás, elektroakusztikus tenor ukuleléé. Így ez a hangszer "alakrokonságban" áll a korábban kipróbált Lanikai OAK és Lanikai QM-BLCET ukulelével, és az elektronika is ugyanaz bennük. Vagyis csak a faanyagot, illetve azoknak a kombinációját, valamint a "finish"-t (fényes, selymes, matt) változtatja a gyártó, és készít szebbnél szebb ukuleléket. Ezeknek a hangszereknek a hangja között olyan hatalmas differencia nincs. Nyilván egy tömörfa fedlapos hangszer hangereje, hangszíne más mint a rétegelt fából készülteké, de szerintem a fő különbség igazából a külcsínben kereshető. A most kipróbált tömör cédrus fedlapos ukulelével is maximálisan meg voltam elégedve, ráadásul ennek a kiválasztásával egy barátomnak segítettem, és örömmel működtem közre a beszerzésben is. Nagyon örülök neki, hogy ilyen szép hangszer boldog tulajdonosa lett.

Természetesen ez a hangszer is beszerezhető az Ukulele.hu webshopban.

Szeretném felhívni a figyelmeteket arra, aki ukulelét szeretne ajándékozni, az a beszerzést ne halassza az utolsó pillanatra, hogy a kiválasztott hangszer biztosan megérkezzen az ünnepek előtt.

A webshop oldalán egy rövid összefoglalót is olvashattok, amely segít az ukuleleválasztásban, de e-mailben és Facebookon közvetlen üzenet formájában is segítek szívesen .

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/lanikai-cdstcet

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2020-12-30
Kedves Ukulelések! Öveket bekötni, hosszú blogbejegyzés következik! 2010. december 30. napja meghatározó volt az életemben. Ez a dátum azon kevés dátumok közé tartozik, amelyeket fejben tudok tartani . Ezen a napon élesítettem ugyanis az első blogbejegyzést...

Gáll Tamás 2013-07-19
Nemrég készült egy bejegyzés "Basszus! De durva!" címmel a KALA basszusukuleléjéről, most pedig néhány napra megkaptam ezt az érdekes hangszert, hogy kipróbáljam. Az U-BASS egy bariton méretű ukuleletestbe oltott basszusgitár. Nagyon biztonságos, kemény tokban...

Gáll Tamás 2021-06-20
Június 20-án tartottam az Ukuleletanfolyam II-t, amelyre olyanok jelentkezését vártam, akik már nem kezdők, és megvannak az ukulelés alapismereteik. A II-es tanfolyam célja az volt, hogy ezeket az alapismereteket bővítsük és zeneelméleti betekintéssel "értelmet nyerjenek"...

Gáll Tamás 2016-11-29
Néhány hónapja egy érdekes levél esett be az ukulelés postaládámba. Az üzenetet nem más írta, mint mrgergoke, aki egy roppant érdekes blogot üzemeltet, ami nem más, mint a "RendeljKínait Blog". Azért is lepődtem meg a levélen, mert ez a blog elektronikus kütyükkel...

Gáll Tamás 2011-01-05
Hogy az itt leírt információmennyiség töménységét oldjam, az egyik kedvenc ukulelés videót megosztom veletek (sok kedvenc van, időről időre lesz egy-egy ilyen "lazább" bejegyzés is). Azt a címet is adhatnánk ennek a videónak, hogy "Mire képes az ukulele?", pontosabban...

Gáll Tamás 2014-02-16
Ez az ukulele mahagóniból készült, egészen világosbarna színe van szép, fehér kiemeléssel a test körvonalánál. A hangolás nem okozhat gondot, mert jó minőségű áttételes hangolókulcsokat szereltek rá. Kézbe véve szinte magától...

Gáll Tamás 2013-04-20
Ezt a dalt szinte kivétel nélkül mindenki a Beatles-szel azonosítja, hiszen áááá ááááááá áááááááááá áááááááááá fejrázááááás,...

Gáll Tamás 2011-03-03
Ennek a dalnak a megtanulásához kicsivel több gyakorlás és türelem szükséges különösen, ami bevezető részt illeti, de a szám viszonylag nagy tempója miatt a versszakokban és a refrénekben is oda kell figyelni a gyors akkordváltásokra. Mindez azonban ne vegye el...

Gáll Tamás 2018-08-06
Ez az első gitárlele teszt az ukulele.hu-n, úgyhogy nem is tudom, hol kezdjem. Talán egy őszinte vallomás elfér az elején: nem tudok gitározni, vagyis néhány dolgot le tudok rajta fogni, el tudok játszani, de egyelőre inkább a négyhúrosokat (ukulele, basszusgitár) preferálom....