Koki'o tenor elektroakusztikus - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Általában ki szoktam írni a címbe a kipróbált ukulele pontos típusát, de ettől most megkíméltelek benneteket, mert a leghosszabb, (számomra) legsemmitmondóbb és legfantáziátlanabb típusjelzéssel látták el ezt az ukulelét, ami nem más, mint: U-SSPLFM-CE-T. Ebből az utolsó három betűt értem: a "CE" jelölheti, hogy cutaway és elektroakusztikus, és a "T" nyilván a tenor. Kb. ennyiben össze tudom foglalni ennek az ukulelének a negatívumait. Az előző kettő Koki'o - a Mini és az átlátszó - inkább buliukulele volt, de ez a tenor maga a gyönyör. Kegyes a sors hozzám, amiért idén már jónéhány szuper ukulelét kipróbálhattam, és nem kérdés, hogy ez is feliratkozik közéjük.

Nagyítóval sem találok rajta hibát, ízléses, gyönyörű hangszer, és természetesen jól szól, ami a fenyő fedlapnak is köszönhető. Élvezet rajta játszani, alig tudom letenni. A hangolással pillanatok alatt meglehetünk, könnyen tekerhető hangolókulcsai vannak, és az elektronikába épített hangológép is szuper. Ukuleléktől szokatlan módon az elektronikáján külön szabályozható a bass, middle, treble (a bass-t kicsit túlzásnak érzem), ilyen tekerők a basszusukuleléken szoktak lenni.

Ez a tenor ukulele selyemfényezést kapott, az ember szeme nem győzi beinni a gyönyörű, 3D-snek ható vonalakat, a faerezet mintáját. Le a kalappal a tervezők és a gyártók előtt, szép ukulelét találtak ki és készítettek el:

A bejegyzés elején kicsit füllentettem, mert egy negatívumot még a végére hagytam, ez pedig az ára: ez az eddigi legdrágább ukulele, amellyel eddig dolgom volt. Egy kezdőnél (sajnos) előfordulhat, hogy néhány hónap próbálkozás után rájön, hogy mégsem az ukulele az élete hangszere (szerencsére kevés ilyen embert ismerek ), drága mulatság lenne tehát megvenni egy ilyen drága hangszert, aztán a sarokban hagyni. Ennyi pénzt ugyanis ukulelére költeni már kicsit befektetés is, akinek viszont a pénztárcája megengedi, és hosszú távra tervez (akár kezdő, akár tapasztalt játékos), egy ilyen ukulelében nem fog csalódni.

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/kokio-tenor-elektroakusztikus

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-05-14
Ha a tokkérdést már megoldottuk, akkor elmondhatjuk, hogy nem volt soha ilyen jó dolgunk. (Illés után szabadon.) Nemcsak azzal kapcsolatban kapok leveleket, hogy vajon milyen ukulelét (és hol) lehet beszerezni, hanem afelől is gyakran érdeklődnek, milyen tokot érdemes venni. Erre - szerintem - egyértelmű...

Gáll Tamás 2021-08-11
Kedves Ukulelések! Örömömre szolgál, hogy meghirdethetem az idei első ukuleletalálkozót . Napra pontosan egy évvel ezelőtt tartottuk a 2020-as ukuleletalálkozót a Fonóban. Az erről írt élménybeszámolót a szíves figyelmetekbe ajánlom. Nagyon bízom...

Gáll Tamás 2020-10-28
Tavaly ősszel próbáltam ki a Flight tenor ukuleléjét (ez a tenor méretű jószág most éppen hiánycikk), a napokban pedig egy aranyos, belépő szintű szoprán Flight került a kezeim közé. Ehhez persze hozzájárult, hogy egy kedves ukulelés hölgy ezt rendelte meg...

Gáll Tamás 2021-05-06
Egy csodálatos Beatles-dal intróját szeretném nektek megtanítani. A Here Comes the Sun az Abbey Road című albumon jelent meg 1969-ben, tehát a Beatles késői korszakából való, és aki esetleg nem tudná, kivételesen nem Lennon-McCartney-szerzemény, hanem George Harrison szerezte...

Gáll Tamás 2020-12-02
Nemrég írtam egy blogbejegyzést a Lanikai MA-C koncert méretű ukuleléről, és nem kellett sokat várnom, hogy a tenor méretű nagytesót is kipróbálhassam, és megmutathassam nektek. Az MA-T típusmegjelölést viselő, belépő szintű tenor ukulele a koncerthez hasonlóan...

Gáll Tamás 2020-02-12
Egy nagyon elegáns Lanikai ukulelét szeretnék nektek bemutatni. Ez a ziricote fából készült, koncert méretű hangszer olyan, mint egy kis ízléses ékszerdoboz, persze nem teszünk bele kincseket, hanem pont kivehetünk, vagyis elővarázsolhatunk belőle szebbnél szebb hangokat. Minden...

Gáll Tamás 2020-08-14
Nagyon jólesik egy-egy ukuleletalálkozó után leírni az élményeimet. Vagyis az élményeinket, mert 2020. augusztus 11-én délután kb. 25-en gyűltünk össze ukulelések, akikkel nagyon jót zenéltünk együtt! Köszönöm az eseményt követően...

Gáll Tamás 2015-11-19
Máris dekódolom a címet: a Kala nyolchúros, koafából készült, tenor méretű ukuleléjét jelzi ez a nagyon hosszú típusmegjelölés. Érdekes érzés volt először végigpengetni nyolc húrt ráadásul úgy, hogy az egyik közülük...

Gáll Tamás 2022-10-19
Kedves Ukulelések! Örömteli eseményről szeretnék nektek beszámolni. Bizonyára tudjátok, hogy a Kala egy ukulelemárka: itt a blogon is jó néhány Kala ukulelét bemutattam (az elsőt 2012-ben), illetve a webshopban is kaphatók Kala ukulelék. Nos, a Kala cég - elismerve a...