Kala vs Kala - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Egy utolsó bőrt még lenyúzok erről a két csodálatos Kala tenor ukuleléről. A korábbi bejegyzésekben igyekeztem a legfontosabbakat leírni és elmondani a Kala két remekművéről, és a videókon természetesen játszottam is egy keveset rajtuk. A két ukulele hangját úgy lehet a legjobban összehasonlítani, ha ugyanazt játszom el egymás után közvetlenül egyiken, illetve a másikon, így azonnal "értékelhető" a kettő közötti különbség.

Semmiképpen sem mondanám egyikre sem, hogy jobb a másiknál. Mindkettőnek megvan az előnye és a hátránya, bár hátrányról is csak az összehasonlítás kapcsán beszélhetünk, hiszen önmagában mindkét hangszer csodálatos, jól szól. A nyolchúroson szívesebben akkordozom, gazdag hangzása miatt teltebb hátteret ad egy szólóhangszernek, de bizonyos daloknál mégis jobb, ha a négyhúrossal kísérek. A négyhúroson egyértelműen könnyebb kíséretet és dallamot játszani egyszerre, míg előfordulhat, hogy a nyolchúroson ugyanazt a híséretet és dallamot egyszerre sokkal nehezebb eljátszani (már ha el lehet egyáltalán), viszont a duplázott  húrok miatt egészen különlegesen szól. Lássuk (de leginkább halljuk), hogyan szól a két hangszer!

Blogcímkék: kala

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/kala-vs-kala

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2021-07-18
A Lanikai MA-P típusú ukulele a harmadik ananász alakú ukulele, amelyhez szerencsém volt, és kipróbálhattam az elmúlt években. A test formája és mérete szinte teljesen ugyanolyan volt mindháromnál, a különbség a használt anyagban és a...

Gáll Tamás 2021-04-25
Igazán tetszetős koncert méretű ukulelét próbálhattam ki nemrég, a Flight DUC-525-öst. A fa természetes színe nagyon szép, és a luc és a zebrafa kombinációja szerintem jól néz ki. A fedlapja ráadásul tömör luc, ami igazán kristálytiszta,...

Gáll Tamás 2023-08-01
Ebben a blogbejegyzésben és a hozzá tartozó videóban az "Áll egy ifjú nyírfa a réten..." kezdetű orosz népdal ukulelekíséretét szeretném nektek megmutatni. Mielőbb továbbmennék, egy közbevetés: természetesen én is szeretném, ha a szomszédos...

Gáll Tamás 2011-04-18
Nem tűntem el, csak irdatlan mennyiségű egyéb elfoglaltságom van, így alig marad szabadidőm, amikor az ukulelézéssel és a bloggal tudok foglalkozni. Fantasztikus videót találtam, és úgy döntöttem, hogy ezt mindenképpen megosztom veletek. A videón egy iszonyatosan jó...

Gáll Tamás 2013-12-28
Ebben a blogbejegyzésben megismerjük a Kala banjoleléjét, amelynek a hivatalos típusmegjelölése a következő: Kala KA-BNJ-BK-S, de ezt nem mertem a blogbejegyzés címébe kiírni, nehogy elijesszek bárkit is . A blog indulását követően nem sokkal szólt már...

Gáll Tamás 2011-10-13
Ígérem, hogy az eddigi legunalmasabb és leghosszabb oktatóvideó következik. Hangközökről, akkordokról esik szó az alábbi videóban. Sokat gondolkodtam, hogyan lenne a legcélszerűbb bevezetni a témát, és nem volt egyszerű dolgom. Nem véletlen, hogy minderről heteken,...

Gáll Tamás 2020-11-16
Nemrég megviccelt a technika ördöge (na jó, én voltam figyelmetlen), mert ukulelebemutató videót linkeltem be a Hull a pelyhes fehér hó blogbejegyzésébe. Így néhányan már láthattátok ennek a gyönyörű Lanikai ukulelének az ismertetőjét....

Gáll Tamás 2020-03-31
Terveink szerint ukuleletanfolyam és -találkozó is lett volna már idén, de sajnos a kialakult egészségügyi helyzett miatt elhalasztottuk ezeket a programokat. Remélem, mindannyian jól vagytok, és sikerül átvészelni ezt a nehezebb időszakot. Zenéljetek, énekeljetek sokat,...

Gáll Tamás 2022-06-04
Kettő akkordsort szeretnék nektek megmutatni a következő videóban. Ezeket néhány éve "fejlesztettem", mert untam, hogy a szokásos alapakkordokat pengetem le bemelegítésképpen vagy egy új hangszer kipróbálásakor. Az akkordsorokban kettő akkordalakzatot váltogatunk, és...