Házasodik a tücsök - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Nemrég a "Hol jártál, báránykám?" kezdetű dal dallamát tanultuk meg, most pedig a "Házasodik a tücsök" kíséretét szeretném nektek megmutatni. Ez egy nagyon kedves dunántúli népdal, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan (mindenki) ismeri.

Három akkordra lesz szükségünk ehhez a dalhoz, az A-mollra, a G-dúrra és a C-dúrra:

Nemrég részt vettem egy Ringató foglalkozáson, amelyen egy hegedűhöz és egy gitárhoz csatlakozott az uklelém, és fantasztikus triót alkotva játszottuk és énekeltük együtt ezt a kedves népdalt. Akkor tanultam meg a dal akkordjait, illetve kikísérleteztem azt, hogy a jóval hangosabb és a kíséretet megtöltő gitárt hogyan tudnám ukulelével kiegészíteni. Rájöttem, hogy úgy, hogy én leszek a (népi) brácsa. Mit is jelent ez pontosan? Kiderül az alábbi videóból, fogadjátok szeretettel:

A dalszöveget és az akkordokat ide kattintva nyithatjátok meg.

Kedves Kisgyermekes Szülők! Szeretném megragadni a lehetőséget, és örömmel ajánlom nektek a közeljövőben megjelenő új Ringató-könyvet, amely nemes egyszerűséggel a "Lila könyv" címet fogja viselni. További információ ebben a Facebook-bejegyzésben olvasható.

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/hazasodik-a-tucsok

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2018-05-25
Új sorozatot indítunk, melynek célja, hogy a teljesen kezdőknek minél több akkordot megtanítsunk. A mai videóban a C-dúrt tanuljuk meg, amely a legegyszerűbb akkord, és valószínűleg minden kezdő ezzel vág bele az akkordtanulásba. A sorozatban végigvesszük az "alapakkordokat",...

Gáll Tamás 2011-01-24
Ebben a bejegyzésben az ukulele hangolásának fortélyairól lesz szó. Mivel sokan kérték, hogy a hangolást részletesebben mutassam be - és a hangolás valóban nehézséget okozhat kezdőknek -, ezért úgy döntöttem, hogy az első oktatóvideót...

Gáll Tamás 2021-02-28
Nagy örömömre szolgál, hogy már két közös produkcióban is együtt zenélhettünk (még ha virtuálisan is): tavaly decemberben az  "Ó, gyönyörű szép" kezdetű dalt játszottuk el, az idei ukulele napra pedig egy Brahms-feldolgozással...

Gáll Tamás 2019-10-29
Örömhír, hogy újból lehet kapni idehaza a Lanikai ukuleléket, amelyek között a webshopban válogathattok. Elsőként szeretném bemutatni nektek a Lanikai legkisebb, MA-S típusú ukuleléjét. Az "MA" a belépő kategória a Lanikainál, van koncert, tenor...

Gáll Tamás 2018-10-11
Alapvetően idegenkedem a műanyag hangszerektől, lelki szemeim előtt mindig szépen megmunkált, fából és fémből készült mestermunkák lebegnek, úgyhogy kíváncsi voltam, milyen lesz kézbe fogni egy ilyet. Érdekes belegondolnom, hogy amikor boltokban járok, akkor sem próbálgattam...

Gáll Tamás 2020-11-19
Teljesen fekete ukulele mindezidáig nem volt a kezemben. Most viszont kipróbálhattam a Flight 310-es sorozatából a Blackbird-öt, amely annyire blekk, hogy még a húrok is blekkek rajta. Ezt leszámítva tulajdonképpen megegyezik a nemrég próbált Flight NUS-380-nal. Ahogy annál...

Gáll Tamás 2019-08-10
A júniusi ukuleletalálkozó után sokan levélben érdeklődtetek arról, hogy mikor lesz a következő. Volt, aki azért, mert nem tudott jönni, és többen azért, mert megírtátok, hogy jól éreztétek magatokat, és várjátok a következőt....

Gáll Tamás 2019-12-30
Ma kilencéves a blog! Hú, kilenc évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy mi minden ki fog nőni abból a kósza gondolatból, hogy elindítsam a Magyar Ukulele Blogot . Az elmúlt kettő év volt talán a legmozgalmasabb: rengeteg hangszertesztet láthattatok, hallhattatok. Idén a Retró Rádióban...

Gáll Tamás 2012-07-25
Paul McCartney az elmúlt évtizedben adott koncertjein a Something című dalt mindig egy szál ukulelével adta elő (legalábbis úgy kezdett neki). Így tisztelgett a dal írója és zenésztársa, George Harrison emléke előtt, aki a dalt szerezte. A Something az Abbey Road című albumon...