Akkordváltás mesterfokon! - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


Az elmúlt években szerencsém volt ukulelét (is) tanítani néhány lelkes kezdőnek (sajnos nem fértek/férnek bele az időmbe többen), amely nekem is nagyon tanulságos volt. Ahány ember, annyiféle dolog megy könnyebben vagy nehezebben a hangszertanulás különböző fázisaiban, egy valamivel azonban szinte kivétel nélkül valamennyi tanítványom megküzdött, ez pedig az észrevétlen, gördülékeny akkordváltás. Nem is csoda, hiszen ez az agy számára az egyik legmegerőltetőbb művelet, amelynek a jó kivitelezéséhez magas fokú koncentráció szükséges, hiszen az embernek a fülét és kezeit megfelelő tempó betartásával össze kell hangolnia.

Minden kezdő átmegy azon a szakaszon, amikor már örömmel és önállóan fedez fel egy-egy újabb akkordot, viszont falba ütközik akkor, amikor az akkordokat egymás után kell játszania egyenletes tempóban. Mit jelent ez a gyakorlatban? Az első néhány "alap" akkord megtanulása - kikeresgélése, memorizálása - után ("De jó, megy a C-dúr, a G-dúr és az F-dúr!") az következik, hogy ezeket az akkordokat időben egymás mögé tesszük, tehát egy bizonyos tempóban egyenletesen játsszauk őket. Ez egy nagy és nehéz ugrás, hiszen a cél az, hogy az akkordokat úgy kell lepengetni, hogy az akkordváltások között nem állunk meg, nem keresgéljük a bundokat, nem igazgatjuk hosszú másodpercekig az ujjainkat. Mindannyian kivétel nélkül átesünk (átestünk) az ukuleletanulásnak ezen a szakaszán, amikor az agyunk már tudja, mi következik, de az ujjaink nem engedelmeskednek még olyan gyorsan. És ez a kulcs: az ujjainkba átvinni azt az automatizmust, hogy hamar - akár odanézés nélkül is - ráálljanak a megszólaltatni kívánt akkordra.

A netről millió dal akkordjai tölthetők le, a legextrémebb akkordlefogások figyelhetők meg, de olyan programot nem láttam még, amely az akkordváltások begyakorlásában segít, ezért elhatároztam, hogy készítek egy felokosított metronómot, amely pittyegés közben diktálja a következő lejátszandó akkordot. De nem akárhogy! Az ütem utolsó két ütésekor tudjuk csak meg, mi lesz a következő lejátszandó akkord, így alig marad pár másodpercünk arra, hogy az ujjainkat átállítsuk a következő akkordra. Persze lassabb tempó esetén ez az idő növekszik, de mivel a metronóm akár véletlenszerű sorrendben is "dobálhatja" az akkordot, nem tudhatjuk előre, mi következik.

Készítettem tehát egy ilyen metronómprogramot, amelynek egy külön honlapot szenteltem. A címe: www.chordtime.com

Néhány napja indítottam, és a világ minden tájáról hamar rengeteg elismerő üzenetet, Facebook-kommentet kaptam, hogy mennyire hasznos ez a kis program. Mindenkit arra bátorítok, hogy próbáljátok ki, használjátok, kísérletezzetek a ChordTime-mal, kezdők, középhaladók és profik is be tudják állítani úgy, hogy valódi kihívást jelentsen a metronóm követése.

Nagyon szívesen fogadok minden visszajelzést, fejlesztési javaslatot! Köszönöm.

És kérem, hogy legyetek szívesek like-olni, megosztani a ChordTime Facebook oldalát is, amelyen keresztül értesítést kaphattok a legújabb fejlesztésekről is: ChordTime a Facebookon.

 

Blogcímkék: akkordok

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/akkordvaltas-mesterfokon

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2012-07-25
Paul McCartney az elmúlt évtizedben adott koncertjein a Something című dalt mindig egy szál ukulelével adta elő (legalábbis úgy kezdett neki). Így tisztelgett a dal írója és zenésztársa, George Harrison emléke előtt, aki a dalt szerezte. A Something az Abbey Road című albumon...

Gáll Tamás 2023-03-19
Gyönyörű, napos, bár kicsit hűvös vasárnap reggelre ébredtem, és izgatottan indultam útnak, hogy egy újabb III-as tanfolyamon találkozhassak az ukulelés tanítványaimmal. Családias légkörben, kilencen csaptunk a húrok közé 9 óra után pár...

Gáll Tamás 2018-12-09
A kápó fő funkciója az, hogy az ukulele hangolását tudjuk egy mozdulattal megváltoztatni, hiszen az ukulelére csíptetve máris magasabban szól minden húr. Ez azért jó, mert ha bizonyos akkordmenetet, dalkíséretet megtanultunk, amelynek esetleg bonyolult az ujjtechnikája,...

Gáll Tamás 2020-07-27
A C-dúr7 - vagy rövidebben a C7 - a világ legkönnyebb akkordjai közé tartozik. Egyszerűsége a C-dúréval vetekszik. Egy hibát elkövettem a videóban, mégpedig azt, hogy az alternatív lefogási módot nem mutattam meg. A C7 nem csak a bal oldalon - és a videóban látható...

Gáll Tamás 2013-01-18
Azt hiszem, a szoprán ukulele nem (feltétlenül) való férfi kezébe gondolat felülvizsgálandó. Ezt az elképesztően jó videót találtam: Néhány akkordnál az egy négyzetcentiméterre jutó balkéz ujjbegyeinek száma maximális. Az biztos,...

Gáll Tamás 2020-01-13
Szerintem a tanfolyamot tartó emberek általában nem szoktak élménybeszámolót írni a tanfolyamaikról, de nekem valahogy ez a szokásommá vált. Ugyanis egy-egy tanfolyam nekem nagy élmény (remélem, a résztvevőknek is ), sok új emberrel ismerkedem meg, akiket öröm...

Gáll Tamás 2015-11-26
Az ukulele.hu indulása óta volt egy adósságom, mégpedig a LETÖLTÉS menüpont "feltöltése". Mostanra összeállt ez az aloldal technikailag és tartalmilag is. Persze a tartalmi rész nem lesz változatlan, hiszen időről időre új dalokat + akkordokat fogunk feltenni ide. A meglévő...

Gáll Tamás 2022-10-19
Kedves Ukulelések! Örömteli eseményről szeretnék nektek beszámolni. Bizonyára tudjátok, hogy a Kala egy ukulelemárka: itt a blogon is jó néhány Kala ukulelét bemutattam (az elsőt 2012-ben), illetve a webshopban is kaphatók Kala ukulelék. Nos, a Kala cég - elismerve a...

Gáll Tamás 2022-12-14
Így, az év vége közeledtével megszállt az ihlet, és készítettem egy vicces(nek szánt) videót. Remélem, sokan ismeritek azt az Obama-paródiát, amelyben az látható, ahogy a volt USA-elnököt játszó komikus kisebb vagy nagyobb örömmel fog kezet...